Az úgy volt, hogy igencsak siettünk, hogy elérjük a marokkói mauritán határt az este 6 órai zárás előtt. Az új marokkói rézhűtő remekül muzsikál. Az autó száguld ( értsd helyenként eléri a 122 km/órát a sebességünk), jók vagyunk még van 20 km hátra és 30 perc. Aztán a táv nem csökken tovább, mert felforr a víz, kerreg a motor, és csúnya csúnya hurutos hangokat hallat. Megy le a szaharai nap a dűnék mögött, de mostanra már egy vidám marokkói kamionos húz minket nyergesvontatója mögött a határ felé. Sajnos a legközelebbi város Marokkóban 400, a határ túloldalán 50 km-re van. Határ pedig nem jelképes vonalacska, hanem 5 km senkiföldje, út nélkül terepen, dombnak felfelé. A hiba "diagnosztizálódik" : tönkrement, eltörött, kimúlott a vízpumpa. Lötyög, kifolyik a víz mellette, a ventillátor lapát meg össze vissza ütődik a holtjáték miatt a motorhoz, szóval nem lehet beindítani. Kár mert szeretjük amikor nem kell tologatni a két tonnás kocsit. Betoljuk a másnapi átkelésre várakozók sorába, akik velünk együtt itt töltik az éjszakát a sivatag közepén.