2010 február 2, Bamako II.rész

Míg Anh Vu és Gino a bamakoi bazár kereskedőinek idegein táncol Szaddam és István  meglehetős tunyaságban tölti a napot, immár jogosan élvezve a szálló által nyújtott kényelmet és nézegetve az autókért kapott zsíros pénzköteget. A lé értéke a nap közben érkező különböző nációjú és ábrázatú pénzváltók árfolyamainak fényében hol nagyobb, hol kisebb lesz.

Két feladat marad rájuk, a pénzből valami elfogadható valutát varázsolni, és repülőjegyet vásárolni, valahová. Utóbbi nincs nevesítve, de a járművek elherdálása miatt, illetve mivel Anh Vu bazárba hordta a csapat teljes élelmiszer és túlélőkészletét, egyre nyilvánvalóbb, jobb lenne ha utunkat valami civilizált útirány felé fordítanánk. Marokkói királyi légitársaság bódéjában aztán Szaddam csak talál egy szimpatikus járatot, amely némi kitérővel ismerősen csengő nevű városban landol, arról nem is beszélve, hogy igen jutányos áron, így bár Szaddam a lovagiasság szabályai szerint érdeklődhetne a csapattagoknál, hogy van e kedvük utazni, nem teszi és fizet. Még mindig megmaradt azonban a pénz java, így marad pénz a szállodára is. Csodás, Szaddam ezt is rendezi, és biztos ami biztos alapon, szól egy taxisnak, hogy ha törik ha szakad meghatározott időben legyen a szálló előtt és menekítse ki a Gondwanateam-et a reptérre. Hátra van még a pénz átváltása. Különböző nehézséget támadnak ezzel kapcsolatban. Egyrészt kevés az olyan hülye aki CEFA-ért euro akar adni, de ha akad is ilyen pénzváltóhely, az így estefelé már bezárt, a bankok, meg már délután háromkor lehúzták a rolót. Kissé tanácstalan lődörgés után, végül is Szaddam visszaküldi Istvánt a szállóba a pénzzel teli táskával együtt, mert mióta sötétedik egyre egészségtelenebb pénzzel a hátizsákban sétafikálni. Egyedül áll neki felkutatni valakit akinek épp eladó euroja van, nagyobb mennyiségben. Útja végül a Lybia hotelbe vezeti, ahol rengeteg magyar tanyázik, mind olyan bamakósok akik a szervezők haragjával dacolva, így vagy úgy végigcsinálták a túrát. Szerencsére a sok sima turista között van egy-két profi Afrika járó is, mint például Totya, aki meghatározatlan időre jobbnak látta székhelyét Dakarba áttenni, most is csak látogatóba jött Bamakóba. De Totya azért nem elveszett itt sem, azonnal tudja kit kell hívni, ha az egyszeri turistának Bamakóban épp nagyobb összegű eurora van szüksége, legyen akár este kilenc, vagy hajnali kettő. Mivel a nap folyamán Szaddam által megkérdezett kufárok mindannyian pofátlan árfolyamon váltották a helyi papírt igazi pénzre, Totya még az árfolyamot is rögzíti már telefonban, előre. Tanulság, hogy ilyesmit nem megkérdezni, hanem megmondani kell.

Az, hogy a feketékkel teli Afrikában fél óra múlva három arab jelenik meg váltani, inkább érdekes mint meglepő, ez a szakma az ő privilégiumuk Oslótól Kalkuttáig. A három krapek gyalog van, de iroda gyanánt felkínálják a szálló előtt parkoló VW Golf kettest, melynek utasterébe eztán a közben pénzzel visszaérkezett István és Szaddam is bepréseli magát a három pénzváltón kívül. Mint kisvártatva kiderül, ezt az intézményt, arabostul, Golfostul Mega Change-nek hívják. A váltás folyamatának ha jogszerűsége vitatható is, de a pénzváltók tisztessége és precizitása kikezdhetetlen. Nagy a bizalom a sötét kocsi sötét hátsó ülésén, ahol a hőmérséklet a felhúzott ablakok mögött egyre nő, a benn szorongó öt férfi egyre jobban izzad. Mire a hő eléri  a negyvenöt fokot, már az első lépcsőn túl vagyunk: vevő átszámolta és átadta az eurot, melyet nekünk is, mint komoly ügyfélnek illik átszámolni. Majd átadásra kerül a Cefa, sok köteg, tízezresével hajtogatva. Ekkor már ötven fok van odabent. Helyi egyezményes megoldás, hogy egy köteg pénz esetén kilenc bankjegyet a tizedikkel keresztben átfogva, összetűzve kell átadni. Azért mindent ők is egyesével átszámolnak. Szaddam nem bírja tovább, elfogyott az oxigén is, rohadt meleg van, komoly üzlet ide, pénzügyi tranzakció oda, lehúzza az ablakot, így a hőmérséklet visszazuhan a külső harmincnyolcra, de a rosszalló tekintetek miatt, kénytelen ismét bezárni magukat a négykerekű krematóriumba.

Kemény dolog a formaegy, mondják, a verseny alatt a pilóták akár kilókat is leizzadhatnak. Hát nem kell ehhez hungaroring, elég egy bamakói pénzváltás. Tovább melegszik a helyzet, mikor a megachange jelzi, hogy hiányzik egy kötegnyi pénz. Szaddamról patakokban folyika a víz, idegesen turkálni kezd a kiürítettnek vélt hátizsák aljában, ahonnan először István rendőrségi villogója kerül elő. István kimentette, nehogy Anh Vu elcserélje, nagyon szívéhez nőtt az eszköz. A gond az, hogy Szaddam pénz helyett egy rendőrségi villogót ránt elő a zsákból, ami nem növeli a bizalmat. Mitöbb , meglehetős feszültséget okoz, hiszen mint említettük a pénzváltás hátsó ülésen végrehajtott tranzakciója még Afrikában sem egyértelműen legális. Szerencsére sikerül tisztázni, hogy a villogó véletlen baleset folytán került birtokunkban, és nem a bamakói vámhatóság ügynökei vagyunk, ezt megerősítendő a hiányzó pénz is előkerül. A villogó alatt volt. Még egyszer átszámolják az összeget, majd mindenki angolosan távozik.

Repülőjegy, pénz rendben. Beninbe jutásra viszont más megoldást kell találni. Az internetenet bújva találjuk meg a megoldást. Márciusban indul a Trans Sahara Rally melynek végállomása Benin, benevezünk, így  a Gondwanateam is ott lesz...

Most viszont megjön értünk a taxi, visz ki a repülőtérre, ahonnan a gép elrepít minket Rómába, ide vett jegyet Szaddam. Úgy tűnik tényleg minden út Rómába vezet, ha kis kerülővel is.