Ez az oázisozás remekül megy nekünk, de fel-feltör belőlünk a turista és leöli a bennünk lakó lusta disznót. A mai program, hogy teszünk egy kört a keletre a táborunktól, illetve, hogy bemerészkedünk az igazi dűnék közé. Erre remek lehetőséget kínál a táborunktól tizenöt kilométerre fekvő megközelíthetetlen római erődrom megközelítése. Lehet, hogy nem  is római, de az oázis lakossága meg van róla győződve, hogy az. Biztosan pedig honnan is tudhatnák, hiszen megközelíthetetlen.  Legalábbis ingyen. Némi helyi valutáért az anyatermészet meghátrál, mit meghátrál, doromboló cicává lesz, és átenged egyébként gyilkos ölén. Na türelmesen végighallgatjuk, hogy hány féle halál vár reánk odakint, majd kimegyünk. Arcunkról a mosoly kissé lehervad, amikor a végtelen homoktengerrel szembetaláljuk magunkat. Néhány kikötött teve röhög rajtunk, a keselyűk is köröznének a fejünk felett, de már megdöglöttek.  Mint nyugdíjas néni a zebrán, nagylevegőt veszünk és nekivágunk.  A homokdűnék egyik oldala puha, a másik is, csak az még jobban. Az autó viszont fittyet hány mindenre, fel-le ringatózik a dűnéken mintha kis ladik lenne a háborgó tengeren. A tevék arcára ráfagy a mosoly, a miénken viszont egyre szélesebb.

Így telik a reggel, délben elindulunk egy kicsit körülnézni  a kősivatagban is.

Felfújjuk a gumikat, amiket korábban a puha homok miatt  leengedtünk. Ehhez a környék legközelebbi Land Rover szervizpontját választjuk, bízva a helyi magasan kvalifikált szakemberek tudásában. Nos, a büszke műhely egy vályogbodega, melynek oldalára az összes erre megforduló autómárka cégére fel van föstve, szabad kézzel.

Ezen kívül mindenféle egyébbel is kecsegtet a hely, nevezetesen üzemanyag eladással, bár utóbbira kútfejek hiányában nem sok jel mutat. A dolgot végiggondolva, talán a reklámok által javasolt nagygenerált és futómű állítást sem e helyt fogjuk letudni, tekintettel arra, hogy a személyzet teljes felszerelés egy munkavédelmi strandpapucs, melyet zoknira kell felhúzni. Kérdésünkre, hogy felfújhatjuk-e a gumikat egy értetlen persze a válasz. Majd nem történik semmi. A papucsos zavartan kotorássza a zoknin keresztül  lábbeliről lelógó ujjaival a közeli kavicsokat, mi meg kérdőn nézünk rá.  Nos? Pumpa? Kompresszor? Persze, használjuk nyugodtan érkezik a válasz, de nem mozdul. Jákob, dán barátunk érti meg először a helyzetet, komótosan előkotorja a csomagok közül saját kompresszorunkat, és nekilát a munkának. Eközben a személyzet érdeklődve figyeli a furcsa műveletet, bár nem érti miért tartott ennyi ideig nekünk, hogy nekilássunk. A rendszer előnye azonban az, hogy ez a szolgáltatás teljesen ingyenes.

A nap hátralévő részét kősivatagi zötykölődéssel töltjük, fantasztikus kanyonokon át vezet utunk Cheninibe. Ez egy olyan település melyben laknak is meg nem is. Az érdekes rész amiben nem laknak. Az egész egy sziklafalba épült többszintes  ősi berber  falu, melyből azonban a törpök, Törp Papával az élen rég elköltöztek. Egy kivétellel, Okoskatörp itt maradt, és szükségét érzi, hogy mérhetetlen tudását átadja nekünk.

E tudás jellemzően helytörténeti jellegű tényeket tartalmaz. Tulajdonképpen, nagyon kedvesen ismétegeti azt a három tényt, amelyet a helyről el lehet mondani, miközben egyre magasabbra terelget bennünket a tűző nap által felforrósított romok között. Pihenésképpen megállunk az egyik romhalmaz előtt, ami külsőre csak annyiban tér  el többi ódon faltól, hogy erős „illat” árad ki belőle. Előkerül hamar a házigazda is, aki ha tudta volna, hogy a Gyűrűk Ura ork hadseregének castingja mikor van, biztos az első sorban irtotta volna a Tündéket mozivásznon. Állati jól néz ki, valószínűleg munkahelyi baleset érhette, foglalkozása ugyanis Oliva olaj sajtoló.

Ehhez a kis helyiségben következő eszközök találhatóak. Egy jókora kosár olivabogyó, egy másfél méter átmérőjű malomkő, és mindehhez rögzítve van egy darab teve. A spájz méretű helyiségbe, melynek belmagassága 1,60 ez az állat az ajtón biztosan nem fér be. Mivel, már többször megtudtuk, hogy a település, jelen épületet is beleértve több mint ezer éves, ez a teve pedig láthatóan fiatalabb, egyetlen megoldás az lehet, hogy még kölyök korában terelték be az a lukba. Elkószálni mindenesetre nem fog, hiszen túl azon, hogy nem fér ki, körbe-körbe jár, tekeri a hozzá rögzített malmot és mivel kevés a hely minden körben letapossa kvazimodót.

Minden egy pénz, a fotó, egy szem bogyó, és ki tudja még mi, mert ez az egész művelet olyan bűzzel jár, hogy kiszédelgünk. A okoskatörp ismét elmeséli, hány emeletes a falu (3) és hogy hány éve nem laknak benne (sok), majd elérünk a mecsethez, amiről rögvest megtudjuk, hogy ez a mecset. Innen már csak 150 méterrel van magasabban a falu legmagasabb pontja, melyre előzékenyen felkísér bennünket. Axel, a négyévesek őszinteségével kinyilvánítja, hogy cseppet laposnak érzi a programot, ez követően az Apja húzza maga mögött. A csúcsra érve Okoska elmeséli, hogy hány emeletes a település, és arra a kérdésre is precíz választ ad, hogy mióta nem esett, nevezetesen, hogy nem emlékszik.

Mar leszállt az éj mire visszaérünk táborunkba, az oázisba, ahol olyan örömmel szaladnak elénk a helyiek, mintha hoztunk volna nekik valamit lábszagon kívül. Többen kifejtik, hogy nagyon aggódtak értünk, mert egész nap erős szél volt és féltek, hogy kinn ragadtunk a dűnék közt.