2010 február 2, bazár Bamako Mali
Anh Vu nem bír magával, képtelen a fenekén maradni, hajtja a felfedezők láza: meg akarja ismerni a várost! Összeszed hát hat hatalmas kaiseres bevásárlótáskányi kempingfelszerelést, autóalkatrészt és higiéniai cikket, meg két hatalmas doboz tartósított elemózsiát, s Ginot magával rángatva a piac felé veszi az irányt. A taxisnak meghagyja: elviszel, megvársz, meghozol.
Az első áldozat a Sofitellel szemben lévő bazársor legnagyobb üzletének ghánai származású tulajdonosa. Anh Vu és Gino bevonul, s közli, itt pedig üzlet lesz, mégpedig csere. Nem egészen tíz perc alatt kiválogatnak húsz kisebb-nagyobb ébenfa elefántot, ugyanannyi vízilovat, rinocéroszt és (úgyszintén ébenfa) szűzlányt; további huszonöt nyakláncot, fülbevalót, néhány tőrt, faliszőttest, festményt, maszkot, elefántcsont kulcstartót és… És ekkor a bazáros int: eleddig közel háromszáz euro hever az asztalon, úgyhogy tessék egy mély levegőt venni, s lássuk az árut!
Gino felállítja hát a Szaddam tudta nélkül elhozott tábori asztalt, míg Anh Vu az asztalra pakolja értékes portékáját: nyolc mosogatószivacsot, fél raklap wc papírt, pár Bartók CD-t, néhány magyar nyelvű ZS kategóriás akciófilmet; használt ágyneműhuzatot és vagy egy tucat szennyes zoknit ill. alsót; üres kempinggázpalackot, törött kameraállványt, negyed üveg worchester szószt, fél pár evőpálcikát (melyre a falat kiválóan felszűrható!), fél zacskó csíráztatni való bio retekmagot, másfél üveg mézet, egy gyógyszeres fiolányi himalájai tengerisót, megszámlálhatatalan babkonzervet és Smack levest, egy üveg pepperonit; egy kis üvegcse Beatadint, egy CKM-et, néhány focistás posztert és egy majdnemhogy hiánytalan pakli FHM-es franciakártyát, egy, a trópusi vidékek veszélyeiről tájékoztató ÁNTSZ-es brosúrát, és még ki tudja mit…
Már-már azt hinnénk, kezdetét veszi a szellemi torna, ám a bazáros elképed: - Mit hoztatok ti ide? Mi nem éhezünk! Vigyétek innen a kaját! Mi ez a sok értéktelen kacat??!
- Mi az, hogy kacat, thee!? Ez itt az olasz konyha krémje, én szakács vagyok b@zmg, ezekből olyan kaját főzöl, amilyent eddig sose! S nézd meg ezt a kelmét! Ez száz százalék kotton, ilyenhez te itt nem jutsz hozzá barátom
- Hogy micsoda? Maliban nincs ilyen kelme? Hát ez is az, az is az, a mali nép exportálja a környező országokba is. Én ghánai vagyok, én járom a világot, ismerem az árakat! Vigyétek innen, mit képzeltek! Itt a kínai piac nem messze, tudom mennyit érnek a CD-k! Ezekre nekünk semmi szükségünk! Mi kézművesek vagyunk, én a közép afrikai kézműves szövetséget képviselem, az itt munkáink legjava, mely kétszáz eurót ér! A holmitok fele szemét, de csak ma, csak Nektek, az ajánlatom a következő: mindent szépen itt hagytok, fizettek tizenöt eurót s én elfelejtem a megaláztatást!
- Tizenöt euro? Én kereskedő vagyok b@@@zmg, és ismerem az árakat, mert az én embereim gyártják a fa kacatjaidat Kínában huszonöt centért. Ez akkor volt elefánt, amikor én elefánt vagyok! Kétszáz euro?? Ide figyelj, nekem van időm, én itt most leülök, és ha bármit is eladsz itt egy euro értékben, akkor kifizetem neked a kétszázat! Valódi pamutot sose láttál, az embereid szépen vissza teszik a … DVD-ket, te meg vissza teszed az üveg pálinkát, mert muszlim vagy, én adok három eurót és elfelejtjük egymást!
[…]
Az alku eztán még hosszasan folyik, ám terjedelmi korlátainkra és az emberi jóérzésre tekintettel az üzleti tárgyalás részleteiről nem számolnánk be. Legyen elég annyi, hogy a kereslet és a kínlat hat euronál találkozik. Anh Vu és Gino roskadozó nejlonszatyrokkal távozik – előbbi a lelkesedéstől, utóbbi a szégyentől kipirulva… Magát kereszténynek valló üzletfelünk maga is boldog – egészen addig, míg a taxi hátsó ülésén meg nem pillantja az igazi, eleddig rejtegetett kincseket: három működésképtelen elemlámpát, egy sátrat, három kisebb kempingszéket, egy bicskát, vagy egy tucat ceruzaelemet, számtalan csapatpóló, és igen két szottyadt (amúgy felfújhatatlan) futball labdát. Ekkor újra egymás vérét kezdik szívni, újabb csata veszi kezdetét, s hogy, hogy nem, fertály óra elteltével Anh Vu újabb harminc centis pucérnős szoborral a hóna alatt búcsúzik el a fülig érő mosolyú jóbaráttól.
Az elgyengülő Gino bátortalan megjegyzéseire „Ne vedd el az örömömet @@@!” kiáltással felcsattanó Anh Vu a lovak közé csapat, s a piac mélyebb bugyrai felé indul. Az utolsó tíz percet már csak gyalog lehet megtenni – itt kezdődik ám csak az igazi játék! Az újabb kétórás, európai fül számára értelmezhetetlen küzdelem részleteitől ezúttal valóban teljes egészében megkímélnénk Tisztelt Olvasóinkat.
Mire az est leszáll, s a két kufár befut a Salam Hotel parkolójába, Gino telefonon kéri István és Szaddam segítségét, mert a portékákat két ember egy körben a hordárok segítségének igénybe vétele árán sem képes a szobába felhordani.
